2010. január 25., hétfő

Uke munka

Eszembe jutott egy gondolat az uke munkáról. Máshol mások már megírták, hogy milyen fontos a megfelelő uke munka, hiszen ugyanúgy tanul a másik is, hiába nem ő csinálja éppen a technikát, nem is erről szeretnék írni. Amit észrevettem az edzések során, hogy van, aki kifejezetten azt próbálja, hogy meg tudod-e csinálni a gyakorlatot, akkor is, ha ellentart. Úgy gondolom van egy határ, amíg még jó, ha nem adja magát könnyen a partner, de a nagy merevség, görcsös erőlködés nem használ, sőt. Az irimi nage-nál például, ha chudan tsuki-ból nézzük, akkor ott üt a partner, hasba szeretne vágni, de te kitérsz előle és az ő lendületét felhasználva viszed a földre (normális esetben nem olyan nehéz). Abban az esetben viszont, ha ütés után megáll, földbe gyökerezett lábbal, akkor nehezebb, kevésbé életszerűbb végrehajtani a technikát, mintha "rendesen", lendületből, támadási szándékkal ütne. Persze nem arra gondolok, hogy nagyon gyorsan, követhetetlenül mindenképpen gyomron akar vágni, valahol a kettő között kellene, hogy legyen a támadás. Nincs olyan nagy tapasztalatom még, hiszen nem olyan régen aikidózom, de a saját tapasztalatom a fentieket igazolja. Kíváncsi vagyok mások hogyan vélekednek erről.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Aikido © 2008. Chaotic Soul :: Converted by Randomness